Az üres sírnál
A korai egyház szertartásai minden keresztény számára világossá tették, hogy a Húsvét ünneplése nem csupán Nagycsütörtöktől Nagyszombat éjszakáig, a feltámadási miséig tart. A Húsvét misztériumához ugyanis szorosan hozzátartoznak a vasárnap hajnali és az azt követő események, egészen Pünkösdig. Az első napokban sokkal több a kérdés, mint a válasz. A rettegő, bezárkózó tanítványok teljesen összezavarodtak, nem értik mi történt, nem hisznek a Jézussal találkozó asszonyok beszámolóinak, nem ismerik fel a feltámadott Krisztust. Csak lassan szűnik a félelem, apránként oszlik el a homály.
Az egyház általában a nagyszombati szertartáson keresztelt, és ez a gyakorlat mindmáig szokásban van, de legalábbis a liturgia mindenütt őrzi az emlékét. A frissen megkereszteltek éppen úgy nem értették, nem érthették meg teljes egészében a húsvéti szertartásokat, amelyekben részesedtek, ahogyan az első tanítványok sem értették a húsvéti történéseket. A püspökök ezért a következő héten beavató, úgynevezett misztagógikus beszédeket tartottak a keresztségről és az eucharisztiáról. Sok helyütt a „Miatyánk” kéréseit is ekkor magyarázták.
A húsvétvasárnapi olvasmány legalább másfél ezer éve ugyanazt a jelenetet állítja elénk. Péter és „a másik tanítvány”, vagyis János, futnak a sírhoz. A fiatalabb előbb odaér, de megvárja Pétert, aki bemegy a sziklasírba. Utána ő maga is belép, látja a gyolcsokat és hisz (vö. Jn 20,1-9). Szeretjük úgy érteni, hogy János ekkor már hitt Jézus feltámadásában. Bízunk abban, hogy a legkedvesebb tanítvány megértette, mi történt. Megnyugtató lenne. Kész, lezárult, megtörtént a csoda, a megfeszített Jézus feltámadt. Mi már tudjuk, miről van szó, nyilván János is tudta. Csakhogy ez nem így van. Mi sem tudjuk, és a János szerinti evangélium sem ezt mondja a legkedvesebb tanítványról. Húsvét misztériumát nem lehet egyszerre megragadni, sőt, soha nem lehet teljesen megérteni. Folyamatosan közelíthetünk hozzá.
„Hallottátok, hogy tanítványa „belépett a sírba, látta letéve a gyolcsokat, és hitt, mert még nem értette az Írást, hogy Jézusnak fel kell támadnia halottaiból” (Jn 20,8-9). Így hallottátok, így olvasták fel: „látta és hitt, mert még nem értette az Írást.” Mit jelent tehát, hogy „látta letéve a gyolcsokat, és hitt”? Mit hitt? Azt, amit az asszony mondott: „Elvitték uramat a sírból (Jn 20,2). Ha hallottátok, vagy inkább, minthogy hallottátok, ezt mondta az az asszony: „Elvitték uramat a sírból, és nem tudom hová tették őt.” Ezt hallva odafutottak. Belépett a sírboltba, látta a gyolcsokat, és hitte, amit az asszony mondott, ti. hogy elvitték Krisztust a sírból. Miért hitte, hogy elvitték és ellopták Krisztust a sírból? Miért? „Mert még nem ismerte az Írást, hogy Jézusnak fel kell támadnia halottaiból.” Belépett, nem találta. Azt kellett volna hinnie, hogy feltámadt, s nem, hogy ellopták.” (Részlet Szent Ágoston 246. beszédéből)
Heidl György blogja 
“Nem sokkal később Péter is odaért, bement a sírba és ö is látta az otthagyott gyolcsot, meg a kendőt, amellyel a fejét befödték.
Ez nem a gyolcs közt volt, hanem külön összehajtva más helyen. Most már a másik tanítvány is bement, aki először ért oda a sírhoz. Látta és hitt.”
Ez a magyar fordítás állítólag pontatlan, mert az eredeti görög szövegben az áll, hogy a kendő és gyolcs érintetlenek voltak. Nálunk úgy magyarázták az atyák, hogy János azt látta, hogy a test hiányzik a gyolcs és kendő alól, egyébként minden érintetlen, és ebből látta, értette meg, hogy mi történt, és hitt.
Nézem a Nestle-kiadást, de egyetlen kézirat sem hozza, hogy “érintetlenek” voltak. Arra gondolhattak az atyák, hogy a kétszer is előforduló, tehát nagyon hangsúlyos “keimena othonia” kifejezésnek nem pontos fordítása az “otthagyott gyolcsok”, mintha azokat valaki odadobta volna. Előbb János, azután Péter is látja az “ott heverő gyolcskötést”. Szerintem is utalhat arra, hogy a test hiányzik a lepel alól, miközben a szemfedőt külön összehajtva helyezték el. A “látta és hitt”-re magyarázatot ad a szöveg, hiszen így folytatódik a mondat: látta és hitt, mert még nem értették az Írást, hogy fel kell támadnia a halottak közül.” Ha már ekkor hitte volna Péter és János, hogy feltámadt Jézus, akkor miért mentek ezután haza (Jn 20,10), miért nem keresték, miért zárkóztak be félelmükben (Jn 20,19)?
Barsi Balázs – Dobszay László: „Íme, most fölmegyünk Jeruzsálembe”, Márton Áron Kiadó, Budapest, 2001, 84-85. old.:
Mária mellett a húsvéti hit másik őrzője a szeretett tanítvány, János, akinek hitéhez szintén nem volt szükséges a Feltámadott megjelenése. Ő Húsvét hajnalán látta a megnyitott sírban az elhagyott lepleket, „látta és hitt” (Jn 20,8). A besüppedt, nagy lepedő alól ugyanis hatalmas gyűrűszerűen dudorodhatott ki a szudárion, az a kendő, amellyel a halott Jézus állát felkötötték. A feltámadásnak ezt a soha nem sejtett módját nem lehet kitalálni! Jézus nem úgy támadt fel, mint Lázár, hogy szépen fölkelt, összehajtogatta a lepleket, majd távozott. Ez nem is feltámadás volt az ősi vallási képzetek szerint, mert Jézus nem jött vissza erre a világra, hanem szabadon előre ment, magával vivén az anyagot annak új, romolhatatlan és dicsőséges formájában. Az ő megdicsőült testét – amelynek a zárt ajtó sem jelentett akadályt –, nem kellett kiszabadítani a leplekből: egyszerűen keresztülhatolt rajtuk, anélkül, hogy eredeti helyzetüket megváltoztatta volna. (Ezt támasztja alá az evangéliumi beszámoló eredeti görög szövege – szemben a pontatlan magyar fordítással –, valamint a torinói lepellel kapcsolatos vizsgálatok is.) Ez a kétszeresen besüppedt lepedő a názáreti Jézus elegáns kézjegye, egy új világ, a krisztusi feltámadás diszkrét, de beszédes jele. János számára ez a látvány adott alkalmat a húsvéti hit megszületésére, és ezáltal csatlakozott Mária lelkületéhez, hogy vele együtt a megelőlegezett hit és a ki nem alvó remény által előre igent mondjon mindarra, amit Isten tenni készül. Isten a megváltást sem teszi egyedül, legalábbis abban az értelemben, hogy ne lenne szüksége valakire, aki hittel várja és befogadja művét.
Ugyanerről a témáról részletesebben szintén Barsi Balázs atyától:
Click to access Barsi_Balazs_Husveti_staciok_1.pdf
A fenti link Barsi Balázs Húsvéti stációk című füzetecskéjét tartalmazza. A kérdéses témát a második stációnál tárgyalja.
Gyuri, ezt írod:
A “látta és hitt”-re magyarázatot ad a szöveg, hiszen így folytatódik a mondat: látta és hitt, mert még nem értették az Írást, hogy fel kell támadnia a halottak közül.”
Ez a rész a Szent István Társulat által kiadott Bibliában (Budapest, 2013) így hangzik:
„Most már a másik tanítvány is bement, aki először ért oda a sírhoz. Látta, és hitt. Eddig ugyanis nem értették az Írást, amely szerint föl kellett támadnia a halálból.” (Jn 20,8-9)
János evangéliuma magyarázói összefüggésbe hozzák Lázár testét takaró gyolcsot Jézus hárahagyott gyolcsaival. Lázár testét még a feltámadását követően is gyolcsok takarták. Ez azt jelenti, hogy az ő feltámadása ideiglenes; ismét meg fog halni. Jézus viszont teljesen maga mögött hagyta a lepleket, vagyis teljesen lerázta magáról a halált.
Köszönöm, ez nagyon mély értelmezés! Lázárt isteni erő feltámasztja, de azután emberi segítségre szorul, hogy a testéről leoldják a gyolcsot. Jézusnak erre nincsen szüksége.
Köszönöm, Gábor! Sokan így értik, tudom, és egy buzdító beszédben helye lehet ennek az értelmezésnek, ha az ágostoni hermeneutikai elvet követve azt valljuk, hogy a bibliai egzegézis célja a szeretet növelése.
Természetesen most nem tekintélyekről van szó, hanem a szöveg értelmezéséről. Engem Jn 20,5-9 általad idézett magyarázata azért nem győz meg, mert nem illeszkedik a János evangélium 20 fejezetének egészébe, és nem illeszkedik a szinoptikusok elbeszélésébe sem a feltámadás utáni eseményekről. Az idézett fordítás mögött ez az értelmezés húzódik meg, ezért egész egyszerűen torzít. A kifejezés: “oudepó gar édeiszan tén graphén” azt jelenti: “még nem tudták az Írást”, és nem azt, hogy “eddig ugyanis még nem értették az Írást”, de most már megértették. Most látom, talán jobb is a “tudni”-val fordítani, mint az “érteni”-vel. “Még nem tudták az írást.” Akkor tudják, amikor valóban hiszik, hogy Jézus feltámadt. Barsi Balázs magyarázatának egyik eleme az, hogy “a besüppedt, nagy lepedő alól ugyanis hatalmas gyűrűszerűen dudorodhatott ki a szudárion, az a kendő, amellyel a halott Jézus állát felkötötték. ” Az evangélium görög szövege hangsúlyozza, hogy az összehajtogatott szudárion egy külön helyen volt a gyolcsoktól (khórisz entetüligmenon eisz hena topon.). Ha János már ekkor hitte, hogy feltámadt Jézus, továbbra is nyitott kérdés marad, hogy miért nem mondja el a mellette álló Péternek, miért zárkózott be a többi tanítvánnyal, miért nem mondta el az asszonyoknak, akik a sírhoz mentek, miért nem tudott róla Magdolna, akinek meg sem fordul a fejében, hogy Jézus teste nem azért hiányzik a sírból, mert feltámadt.
De akkor miért azt mondja az összes magyar fordítás – az általad idézett is – hogy „látta és hitt”, vagyis a „hinni” szót miért tárgyatlan és nem tárgyas igeként használja? Ha a „hinni” szót tárgyatlan, nem pedig tárgyas igeként használja, akkor nem lehet arról szó, hogy az egyik ember elhiszi, amit a másik ember mond (jelesül, hogy Jézust ellopták a sírból), hanem csak a hit tulajdonképpeni tárgyáról, vagyis arról, hogy Jézus meghalt és feltámadt értünk.
“Még nem tudták az írást.”
Szerintem ez a mondat mindkét értelmezést megengedi: azt is, hogy „János akkor még nem tudta az írást”, és azt is, hogy „egészen addig nem tudta az írást, de abban a pillanatban megvilágosodott neki, és már tudta”.
Ezt írod:
„Ha János már ekkor hitte, hogy feltámadt Jézus, továbbra is nyitott kérdés marad, hogy miért nem mondja el a mellette álló Péternek, miért zárkózott be a többi tanítvánnyal, miért nem mondta el az asszonyoknak, akik a sírhoz mentek, miért nem tudott róla Magdolna, akinek meg sem fordul a fejében, hogy Jézus teste nem azért hiányzik a sírból, mert feltámadt.”
Szerintem vannak Istennek olyan misztériumai, amelyeket csak mindenkinek egyenként, személyesen tud feltárni. Mária sem beszélte meg Jézus fogantatását Józseffel. Hiába próbálkozott volna vele; nagyobb titok ez annál, semmint hogy az egyik ember a másiknak elmondhassa – csak Isten avathatta be Józsefet a maga titkába. A misztériumok misztériuma, a feltámadás is ilyen. Hiába próbálta volna János elmondani bárkinek, hiszen még Jézusnak is negyven napra volt szüksége ahhoz, hogy feltámadása után tanítványai pislákoló hitét élesztgesse, és előkészítse pünkösdre. Máriának nem volt szüksége rá, hogy a húsvéti hit megszülessen benne, hiszen hite a legsötétebb órákban is teljes maradt. Ő sem tudta elmondani a tanítványoknak, hogy Jézus feltámadt. Annyit tehetett, hogy hitébe fogadta őket, az egyház hitébe, és így lehetővé tette, hogy a csoda, a húsvéti hit csodája a maga idején velük is megtörténhessen.
Kedves Gábor, úgy gondolom egy kissé relativizál ebben a kérdésben. Ha mindenki más és más helyzetben tudja megközelíteni az igazságot azért az igazság az nem relatív.
„Hallottátok, hogy tanítványa „belépett a sírba, látta letéve a gyolcsokat, és hitt, mert még nem értette az Írást, hogy Jézusnak fel kell támadnia halottaiból” (Jn 20,8-9). Így hallottátok, így olvasták fel: „látta és hitt, mert még nem értette az Írást.” Mit jelent tehát, hogy „látta letéve a gyolcsokat, és hitt”? Mit hitt? Azt, amit az asszony mondott: „Elvitték uramat a sírból (Jn 20,2). Ha hallottátok, vagy inkább, minthogy hallottátok, ezt mondta az az asszony: „Elvitték uramat a sírból, és nem tudom hová tették őt.” Ezt hallva odafutottak. Belépett a sírboltba, látta a gyolcsokat, és hitte, amit az asszony mondott, ti. hogy elvitték Krisztust a sírból. Miért hitte, hogy elvitték és ellopták Krisztust a sírból? Miért? „Mert még nem ismerte az Írást, hogy Jézusnak fel kell támadnia halottaiból.” Belépett, nem találta. Azt kellett volna hinnie, hogy feltámadt, s nem, hogy ellopták.” (Részlet Szent Ágoston 246. beszédéből)
Mi nem stimmel Szent Ágoston fenti gondolatmenetében?
Ha János belép a sírba, és látja, hogy nincs ott a holttest, ahol lennie kellene, akkor nem azért gondolja azt, hogy elvitték Krisztust a sírból, mert hisz az asszonynak, Mária Magdolnának, akitől ezt a hírt hallotta, hanem azért gondolja így, mert ebben a helyzetben ez az egyetlen logikus következtetés: a halottak ugyanis nem tudnak járni, tehát csak az történhetett, hogy a holt Krisztust elvitték. Vagyis, ha az evangélista azt mondja, hogy „(János) belépett a sírba, látta letéve a gyolcsokat, és hitt”, akkor ez a hit nem jelentheti azt, hogy az asszonynak hitt, hiszen az asszonynak csak addig kellett hinnie, amíg ő maga nem látta, hogy tényleg nincs ott a holttest. Az evangélista azonban azt mondja, hogy János hitét éppen a látás hozta létre, a látás pillanatában született meg: „látta és hitt”.
Ebben a kérdésben nem az egymástól is különböző magyar fordítások, nem a magyar nyelvre jellemző alanyi és tárgyas ragozás mérlegelése mérvadó, hanem az eredeti görög szöveg. Mindenesetre megnéztem a fordításokat, a Vulgata, a King James, és Luther is úgy fordítja, hogy “ekkor ugyanis még nem értették az Írást stb.” A modern angol verziókból egy hozza azt a jelentést, amit a Szent István Társulat fordítása is, a Weymouth Bible. Úgy tűnik tehát, ez egy modern újítás a fordítói hagyományban, aminek az az oka, hogy valakik valamikor úgy vélték, lehetetlen, hogy János ne hitt volna már a legelső pillanatban Jézus feltámadásában. Nem tartom szerencsésnek azt a megközelítést, amelyik annyira individualizálja a hitet, hogy felteszi, van, akinek Isten személyesen megadja, ilyen volt Mária és János, van akinek küzdenie kell érte, ilyen volt Mária Magdolna és Péter, és a többi sok-sok milliárd ember.
Helyezzük vissza kérdéses mondatot az eredeti összefüggésbe, és akkor beláthatjuk, hogy logikus az ágostoni értelmezés.
“Mária Magdolna a hét első napján kora reggel, amikor még sötét volt, a sírhoz ment, és látta, hogy a kő el van mozdítva a sírbolttól. Elfutott tehát, elment Simon Péterhez és a másik tanítványhoz, akit Jézus szeretett, és azt mondta nekik: »Elvitték az Urat a sírból, és nem tudjuk, hová tették!« Erre Péter és a másik tanítvány elindultak, és a sírhoz mentek. Ketten együtt futottak, de a másik tanítvány gyorsabban futott, mint Péter, és elsőként ért a sírhoz. Lehajolt, és látta lerakva a gyolcsokat, de nem ment be. Azután odaért Simon Péter is, aki követte őt, és bement a sírboltba. Látta letéve a gyolcsokat és a kendőt, amely a fején volt, nem a gyolcsok mellé helyezve, hanem külön egy helyen, összegöngyölve. Akkor bement a másik tanítvány is, aki először érkezett a sírhoz; látta és hitt. Még nem értették ugyanis az Írást, hogy fel kell támadnia a halálból. A tanítványok ezután ismét hazamentek.”
Ez Szent Jeromos Bibliatársulat fordításából származik. Tehát joggal érthető a “látta és hitt” vagy a “látta és elhitte”, vagy a látta és hitte”, arra, hogy János látta az üres sírt, a gyolcsokat, az összehajtogatott szemfedőt, és ő is elhitte, hogy elvitték a testet. Ez még nem a Feltámadottba vetett hit, hanem a kereső, tapogatózó, bizonytalan ember hiszékenysége. Sokunknak ismerős ez a hit is. Az evangéliumot az a közösség szerkeszti meg, amelyik ettől a hittől ahhoz a hithez vezette el a keresztségre jelentkezőket, amely hitnek a középpontjában az Atya jobbján ülő Fiú, az Isten Ige volt.
A tudás megszerzését, hétköznapi szinten úgy gondolják az emberek, hogy csak az empirikus tapasztalat alapján a ráción keresztül lehet eljutni tehát az igaz ismerethez. Ez a természettudományos modellszerű egzaktnak elfogadott naiv gondolkozás. A tudásra, azaz az ismeretre, a hit által (is) el lehet jutni, és ez ugyan annyira, vagy talán még jobban bizonyító hatású! Az idealista felfogásnak kikiáltott vallási hit alapján való ismeret számomra sokkal egzaktabb, mit a természettudomány, amely inkább tűnik számomra idealistának, mint a hit. A hit által való megismerés, tudás szélesebb skálán engedi a megismerést számunkra, és nem csak horizontális, hanem vertikális síkon is (habár ez is már egyfajta tematikus redukció, de sajnos a fogalmi megnyilvánulásunkból fakad ez (remélem minél kisebb mértékben tudom alkalmazni!)). Ismeretelméleti szempontból a Jn 20,8-9 János és Péter nem ismerte fel a feltámadás tényét, ezt bizonyítja az eredeti szöveg amelyre H.Gy. hivatkozik. Így én itt H.Gy. álláspontján vagyok ebben a kérdésben.
Sajnos nem ez az egyetlen nem megfelelően fordított rész a Szentírásban, amely félreértelmezésre ad okot. Jó lenne, ha lennének olyan programok amelyek segíthetnének eligazodni a különböző nyelveken és időben keletkezett szentírási könyvek között. Egyébként én is Heidl György álláspontjával értek egyet.
http://church.lutheran.hu/vac/olvasni/040411_husvet.htm:
„János evangélista három kifejezést használ a látás kifejezésére. Jól tudjuk, hogy többféleképpen lehet szemlélődni. Van, aki néz, de nem akar látni. Van, aki lát, de nem vesz észre. Van, aki megnéz, de felületesen átsiklik a látványon. Nos, igénkben is valami hasonlóról van szó. Mária, Péter és János ugyanazt látják, de különbözőképpen!
A magdalai Mária látta, hogy a kő nincs a helyén. Az eredeti görög szó – érdekességként megemlítem: a BLEPÓ ige – azt a fajta látást fejezi ki, hogy az illető nem vak. Néz, érzékel, élesen látja a tárgyakat. János egyébként magát is így jellemezte, amikor a nagy futás után megérkezett a Golgotára és benézett a sírba. Látta a lepedőket. Látta, hogy Jézus nincs ott. Ebből az derül ki, hogy bizonyára nem kellett szemüveg, kaptak volna jogosítványt. Azonban ez a látás kevés volt, hogy a feltámadásra gondoljanak.
A második kifejezés Péterrel kapcsolatban kerül elő. Péter bement a sírba és látta a lepleket és tőlük távolabb az összegöngyölített kendőt. János egy másik görög szóval fejezi ki: mondom, mert megdöbbentő:THEÓREÓ!. Ebből származik a TEÓRIA szó – jelentése: elmélet, elvont, a gyakorlati élettől elvonatkoztatott gondolkodás és következtetés. Péter tehát rögtön teóriákat lát. Beindult a fantáziája. Az üres sír tényét nem valóságnak, nem az élet részének – hanem valamiféle elvont képződménynek látta.
A harmadik szintén a látást kifejező szó János sírba lépését és körülnézését írja le: Ez a görög HORAÓ ige – jelentése az a látás, amikor valaki meglátja az Isten tetteit. Jézus akkor használta ezt az igét, amikor arról beszélt, hogy majd meglátják az Emberfiát.
János tehát Isten kinyilatkoztatásával, Isten tettével szembesült. Látott és hitt.”
Szép homília. A horaó csakugyan hangsúlyos János evangéliumában. Ebben a szakaszban is, beleértve Tamás találkozását Jézussal. A 20. fejezet görög szövegét ebből a szempontból újraolvasva valóban gyengének látom azt a magyarázatot, hogy János is csak abban hitt volna, hogy ellopták a testet. A prédikációból viszont nem idézted a folytatást: “János tehát Isten kinyilatkoztatásával, Isten tettével szembesült. Látott és hitt. Ehhez kapcsolódva őszintén hozzáteszi: Látott és hitt. Viszont még nem értették az Írást, hogy fel kell támadnia a halottak közül.” Ez nagyon fontos.
János látott, másként látott, mint Péter, aki nézelődött a sírban és Mária, aki ránézett a kőre, és már szaladt is. Valószínű értelmezésnek tartom, hogy János látta, hogy itt nem lopásról van szó, hanem valami rendkívüli dolog történt, de azért tette hozzá az evangélista: még nem értették az Írást, hogy Jézusnak fel kell támadnia a halottak közül, mert János hite ekkor még csak csírája volt az egyház hitének (ti. nem csupán feltámadt, hanem “felment a mennybe, az Atya jobbján ül”). Ennek a mustármagszerű hitnek kellett növekednie, s hogy miként, merre, arról a folytatás, Mária Magdolna és Jézus találkozásának leírása ad tanítást. Köszönöm a hivatkozást, sokat tanultam belőle.
János végül is nem napijelentést vezetett. Amennyire én tudom, az övé a legkésőbb leírt, és a leginkább átteologizált evangélium. Ha a leplet és a fejkendőt, mint a feltámadás bizonyítékait akarta bemutatni, a bizonyíték erejét simán megerősíthette azzal a kitétellel, hogy ennek láttára ő maga is hitt.
Visszaemlékezve életünk régebbi eseményeire, bennünk is felmerül a “már eleve sejtettem”, vagy a “lám én már akkor megmondtam ” érzés. Tulajdonképpen a gondviselést is utólag rekonstruáljuk. (Én legalábbis így vagyok vele.) Vagyis életünk eseményeit megpróbáljuk összefüggéseiben, értelmezhetően látni.
Mivel János testközelből vett részt ezekben az eseményekben, élete meghatározó szakasza volt ez az időszak, evangéliuma ilyen szempontból szubjektív. Ezért anélkül, hogy sokat töprengenék rajta, elfogadom egy öregedő szent hiteles leírásának.
Visszajelzés: Magdolna lába | Heidl György blogja